A Microsoft bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan - közölte a cég.
A Microsoft bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan - közölte a cég.
Tegnap mutatta be az LG az új okostelefonját, a G3 Beat-et a koreai gyártó szöuli székházában.
A Siri hangfelismerő asszisztens eltávolítására is kényszerülhet Kínában árusított készülékeiből az amerikai Apple vállalat, amely elvesztette az ezzel kapcsolatos pert a kelet-ázsiai országban.
A Google frissített térképszolgáltatását, melynek révén az egyes pontok közötti távolságot is lemérhetjük. A vállalat a Google+-on jelentette be az újdonságot.
A Microsoft hivatalos bejelentette, hogy jövő héttől kezdve Magyarországon is kapható lesz, az alábbi színekben: fekete, fehér, élénk narancssárga és zöld.
Persze aggodalomra semmi ok, hiszen tudjuk, hogy a Microsoft a piac és a felhasználók igényei szerint fogja a dátumot módosítani a jövőben.
Egy év alatt 80 százalékkal, 4,4 milliárdra nőtt az egymással hálózatba kötött gépek és egyéb berendezések száma, s az előrejelzések szerint 2018-ra már mintegy 10,8 milliárd berendezés kommunikál majd más gépekkel világszerte - derül ki a Vodafone által csütörtökön közzétett felmérésből.
A gépet április közepén jelentette be a Pentax. Mától meg is vásárolható eme "gépszörny". A gép "csak" 1,93 millió forintba kerül.
A Sony okosan úgy döntött, hogy meglovagolja a hónapok óta tartó selfie-őrületet és piacra dobott egy okostelefont, melyben 5 megapixeles előlapi kamera kapott helyet.
Az LG a G3-at még májusban jelentette be, de a napokban a Kínai ZTE is bejelentette a saját csúcstelefonját, ami komoly vetélytársa lehet az LG új készülékének.
A Google hétfőn jelentette be, hogy további nyelvekkel bővült a Gmail. Összesen 13 további nyelven érhető el a szolgáltatás.
Az 5G megvalósítása a kereskedelmi mobilhálózatokban 2020-ra várható, de az Ericsson már most elérte az 5 Gbit/s sebességet a vállalat szabványosítás előtt álló 5G technológiájának élő, vezeték nélküli bemutatóján.
Már márciusban bejelentette a keresőóriás, hogy AdWords hirdetései közül kitiltja a pornográf tartalmúakat. Most jön a megvalósítás.
Komoly távozó a Blizzard Entertainmentnél: Rob Pardo chief creative officer bejelentette, hogy 17 év után otthagyja a céget.
Ez a nyár sem múlhat el fesztiválok nélkül, a fesztiválok pedig selfie-k nélkül. Összegyűjtöttük azokat a portrékat, amelyeket feltétlenül el kell készítened a fesztivál forgatagában. A világ legvékonyabb és legkönnyebb cserélhető objektíves fényképezőgépét, a Samsung NX minit arra tervezték, hogy tökéletes képet tudj készíteni magadról és barátaidról, akkor, olyan formában, ahogy azt szeretnéd.
A köztéri parkok nem a csúcstechnológiájukról híresek, bár nem is ez a dolguk, hanem, hogy a megfáradt, vagy épp kis zöldre vágyó városlakókat hagyja egy rövid időre szusszanni.
Az Országgyűlés pénteken 151 igen, 35 nem szavazat mellett fogadta el a fideszes L. Simon László indítványát, amely a június 11-én megszavazott törvényt módosítja.
Az LG három új táblagépet mutatott be, a G Pad 7.0-át, 8.0-át és 10.1-et. Hazánkban először a G Pad 7.0 kerül a boltokba, amit még a nyáron követ két nagyobb társa. Az új tablet termékcsalád méretben, funkciókban és árban is kínál választási lehetőséget, így széles vásárlóközönséget céloz, hogy mindenki megtalálhassa a számára ideális eszközt.
A Facebook felvásárolta LiveRailt, amely egy román startup vállalkozás. A videó hirdetési platformot fejlesztő cégért körülbelül 400-500 millió dollárt fizettek.
A Songza segítségével minden helyzetre összeállíthatók lejátszási listák - a keresőcég ezzel turbózná fel többi saját szolgáltatását. Zuhanyozás, autóvezetés vagy éppen futás közben sokan szeretnek zenét hallgatni.
Sokan vagyunk akik már nagyon várják az új FarCry részt. Szerencsére ezt a fejlesztők is tudják, így néha meglepnek minket egy-egy videóval vagy képpel.
Egy ingyenes mobiltelefon-alkalmazás segítségével fedezhetik fel ezentúl a pekingi Tiltott Várost, a mai Palotamúzeumot a látogatók.
Az ICO brit adatvédelmi hivatal azt szeretné kideríteni, hogy a Facebook megsértette-e az adatvédelmi törvényeket, amikor 2012-ben egy héten át manipulálta a hírfolyamot egy vitatott pszichológiai kísérlet keretében, amelynek majdnem 700 ezer felhasználó volt tudtán kívül a részese.